Egyszer volt, hol nem volt

A homokozó kicsit olyan, mint a szennyeskosár, avagy a mosógép, amely elnyeli a fél pár zoknikat, csak itt lapátok, vödrök, formák tűnnek el. Persze a zoknikkal kapcsolatban - jó esetben - kizárható, hogy valaki bejött a lakásba és elvitt néhányat, míg a homokozónál egyáltalán nem tudhatod, hogy felnyalábolta a játékokat valaki, ha csak véletlenül is, vagy azok egyszerűen elsüllyedtek, eltűntek a homokozó alján. Bárhogy is legyen, az elmúlt néhány hét alatt meggyőződhettem róla, hogy a homokozóba való játékok jönnek-mennek. Vannak. Valahol.

Aztán vannak még a soha el nem készülő de örökre (avagy amíg emlékszem) megmaradó fényképek. Van nekem ilyenből jó néhány, utazásokról, csak úgy egy szimpla napról, vagy egy egyáltalán nem szimpla napról, mint amikor Hannát először behozták hozzám. Tegnap is készült egy Hanna esti fürdetésekor (mert hogy a homokozás és a meleg örömére most már délben is fürdik). Apa-párom akkor érkezett haza, és pont akkor settenkedett be a fürdőszobába, amikor Hanna haját öblítettem. Hanna feküdt a hátán, a karomon tartottam, a haja félig még habos, félig vízben lebegős volt, az arcát pedig elöntötte egy mindent átható mosoly, ami jó néhány másodpercig csak nőtt, nőtt, nőtt tovább...