Szavazóképes?

Hanna tegnap részt vett élete második lakógyűlésén. Az elsőn néhány hónapos volt, talán aludt is közben, most viszont kicsit más volt a helyzet. Kezdetben 20-30 percben be nem állt a szája, mintha ő akarná levezetni az egészet, legyen szó akár vízfogyasztásról, akár a lépcsőházban kiégett izzókról, majd hirtelen elege lett. Igaza van, egy lakógyűlés nem túl izgi.

További bő félórán keresztül kitartottunk, szórakoztattuk (?) a többieket, nagyon vártuk, hogy apa-párom hazaérjen és leváltson minket, de legfőképp azt vártuk, mikor kerül szóba a homokozó témája, hiszen minket most leginkább az érdekel. Végül feladtuk, mert vacsoraidő volt, valamint nem nagyon bírtuk már: a sok mosolygós íjjáíjjáó, tá-ti-ti ti-ti-tá és diddá-diddá helyett akkor már csak azt kiabálta, vö! vö!, azaz hogy vegyem fel, annak ellenére, hogy végig rajtam lógott a hordozókendőben. Már nem érdekelte sem a szomszédok társasága, sem a kulcs ledobálása, sem pedig a papírok széttépése, és nem találtunk újabb dolgot, amit meg tudtam volna mutatni neki az amúgy sem túl érdekes lépcsőházban.

Egyelőre nem tudom, mi lett a homokozó sorsa, csak azt, hogy nélkülünk nem lett volna szavazóképes a lakógyűlés, így legalább azt elmondhatjuk, hogy megtettük a kötelességünket. Azt pedig reméljük, hogy kicsit ők is tettek értünk. Bár szigorúan nézve a helyzetet, ha nélkülünk nem volt szavazóképes a társaság, akkor egyáltalán dönthettek ilyen fontos ügyekben?