j

f a i r - nem babablog

Monday, April 16, 2007

Sport

Amióta a hosszú séták helyett játszóterezés folyik, ahol nekem egyelőre nem sokat kell szaladgálnom, mert Hanna vagy hintázik, vagy a kavicsban-faháncsban-homokban ücsörög és/vagy négykézláb mászik, úgy érzem, kevés a mozgás. Még akkor is, ha néhányszor lecsúszdáztatom és megpróbálunk felmászni a kis házba, de ennek általában nem sok értelme, mert félúton megtorpan és odáig sem igazán tud még magával mit kezdeni.

A sportolásom jelenleg kimerül a takarításban, illetve olyasmiben, hogy például ma délig négyszer jártam meg Hannával a három emeletet. Sőt, egyszer négy emelet volt az, a garázsba le és fel, máskor meg Hanna mellé extra súlyként még némi bevásárolnivaló is akad. Nekem viszont futhatnékom-tornázhatnékom-mozoghatnékom van, csak nem látom, hogy mikor tudnám ezt megoldani. Délre - pontosabban az alvásidejére - túl éhes vagyok, viszont teli hassal nem tornázik épeszű ember, este pedig örülök, ha kicsit leülhetek.

Ez utóbbi persze furcsa. Ha így van, akkor lehet, hogy mégsem kevés a mozgás? Pedig a hátam nagyon azt kiabálja, valamit mozogni kéne. Még jó, hogy tegnap kirándultunk egy kicsit.

Bezzeg Hanna mozog eleget. Most épp ücsörög ugyan, de tele a két keze, és a lábai között lévő itatópoharat úgy emeli fel, hogy előrehajol és ráharap. Amikor széleset vigyorog, kiesik a pohár, és kezdheti elölről.

1 Comments:

  • Szia,
    a Padma jógastudiónak van babás mamás jóga órája.
    www.jogastudio.hu
    üdv.
    Edit

    By Anonymous Anonymous, at 27/4/07 13:00  

Post a Comment

<< Home