Nemtudomka

Ma gyümölcsevés közben jött a kajás bácsi, de (mivel inkább maradtam Manka mellett) ma megint nem tudtam fizetni neki. Az én hibám, mert már azt se tudom, milyen nap van, és csak megkértem, hogy tegye le a kapu elé, majd valamikor lemegyek érte (ezt beszéltem meg vele, hogy ne kelljen Mancit csak úgy hirtelen egyedül hagynom). Ő meg jófej és nem szólt, engem meg már a múlt héten is nagyon bántott (ilyen kis hülyeség is, akkor a gyermekem ügye szerinted mennyire bánt?), hogy akkor azért nem tudtam fizetni, mert nem tudott felcsengetni, mivel épp altatás volt és a kaputelefont félreraktam (akkor is épp a gyereknek nem akartam jót).

Aztán mostanában azt sem tudom már, hogy épp hol vagyok, legalábbis ez feltételezhető abból, hogy vasárnap megkérdeztem apa-páromtól, hova tűnt a kocsija szélvédőjéről a felpattant kő okozta hiba, miközben épp az én autómban ültünk. (Adódik ez abból, hogy természetesen hátul ültem, a gyermek mellett.)

Meg vannak még olyanok is, hogy nem tudom, mit csinálok (a múltkor vettem Hannának egy 68-as felsőt 86-os helyett) (asszem inkább siettem hozzá haza), illetve mit beszélek, amire jó példa a ma reggeli "adj puszinak apát" (ebből csak úgy sugárzik az utálat és a nemtörődés!), meg az olyan nemtudomok is, hogy hogyan kéne a lányt elaltatni (mint a fő gondom), de perpillanat leginkább azt nem tudom, miért nem tudok ezen az egészen vagy nevetni, vagy legalább sírni egy jót.

Azt sem tudom, más babásoknál is jellemző-e (kérdezem, segítsetek), hogy a gyerkő már a reggeli ébredés után 10 perccel kezdi az aznapi nyűglődést (lehet, hogy vissza akarna aludni?), azt pedig szintén nem tudom, hogy akkor kezdjünk-e mozgássérült vagy mozgáskorlátozott gyerekek közé járni, ahol legalább az anyukák megértenék az aggodalmaimat.

Azt sem igazán tudom, hogy volt kollégák és barátok minek mondják, hogy szeretnének velünk találkozni, amikor lassan egy éve valójában ránk se hederítettek (úgy hallom, ez gyakran és sokakkal előfordul), aki meg esetleg telefonon ránk hederít, végül nem tudja tartani a megbeszélt találkozót (biztos megvan a maguk baja és elfoglaltak, csak nekem néha hiányoznak).

Végképp nem tudom, hogy minek próbálkozom egyáltalán az altatással, elvileg ha egy gyerek fáradt, akkor elalszik bárhol (ezt szokták mondogatni megnyugtatásul a pozitív gondolkodás jegyében, én meg próbálok pozitívan hozzáállni a kérdéshez). Mondjuk nem tudom, hogy Hanna miért nem produkált még soha ilyet, de asszem én lassan már semmit sem tudok.

Az, amit viszont tudok, például hogy a nem alvás miatt a gyerekek nyűgösek és nem fejlődnek rendesen, meg hogy pont a fentiek miatt nincs kedvem menni sehova (egyedül, pl. a kollégákkal karácsonyi vacsorázni, mert Mankát sincs kedvem itthon hagyni), nem sokat segít. (Azaz tehetetlennek érzem magam, mert nem tudom megoldani a problémát, ami a szívem ügye.)