Minden nagyon szép, minden nagyon jó

Irigylem azokat az anyukákat, akik kávézgatás mellett olyan blogokról beszélgetnek, amelyeket nem is tudom, minek (és mikor) olvasnak, ha számukra sem mindig egyszerű a gyereknevelés. Már csak azért gondolom így, mert ezt írták, viszont ha abból indulok ki, hogy nekem elég kevés időm van blogokat olvasni a lány mellett, épp ezért csak azokat olvasom, amelyekhez valamilyen szinten kötődni tudok, akkor...

Irigylem, hogy mivel az elmondásuk szerint ők nem panaszkodnak - szerintem ez kell is ahhoz, hogy leszóljanak másokat a "panaszkodásért", tudjátok, nehogy az legyen, hogy bort iszik, vizet prédikál -, ezért valószínűleg csak városi legendaként élhet körükben az a hír, hogy egyes gyerekek éjszaka nem alszanak. Vagy esetleg valamelyikük szájából ez elhangzott panaszként? Jujj.

Irigylem őket azért is, mert oly' sok pozitív energia van bennük, hogy annak kiegyensúlyozása érdekében néha megdobnak másokat negatív energiabombával. De a lényeg, hogy legalább rendben vannak önmagukkal.

Irigylem őket, mert fennmaradt minden régi barátjukkal és kollégájukkal (legyen az gyerekes vagy nem gyerekes) a jó kapcsolat. De tényleg?

Irigylem őket, mert mernek név nélküli kommentet írni, nekem ehhez sosem lenne arcom. Amúgy negatív kommentet se jutna eszembe írni, és olyan laza sem vagyok, hogy helyesírási hibákkal tele küldeném el.

Utoljára, de nem utolsósorban, irigylem őket azért, mert nem aggódják magukat szét a gyermekük miatt. Nekem meg ez legyen a legnagyobb hibám.

:)

(Ez a szmájli meg azért került ide, hogy viccesen fogják fel, és hogy tudják, nagyon remélem, lesz miről beszélgetniük még a héten. Én apa-párommal is szoktam beszélgetni, a blogról is, azért nem szokott kommenteket írni. Manka meg azért olyan mosolygós a képeken, azért szórja szerteszét a puszikat, no meg azért van neki sok beceneve, mert szeretjük, és igen sokak szerint nagyon kis kiegyensúlyozott, barátságos, vidám kislány. Valószínűleg így is van, ha az utcán meg a boltban is mindig ezt kapjuk reakcióként. Én is ilyennek szeretném, lehetőleg minél többször, azért próbálom rendezni az alvásproblémát, mert akkor érezzük mindannyian igazán jól magunkat. Ha az a baj, hogy nem optimalizálni próbálok, hanem perfekcionista vagyok, sajnálom. Nem is tudom, ezen mit nem lehet érteni, azért meg senkit nem tudok irigyelni, ha nem próbál dolgokat megérteni, vagy hogy nincs benne annyi empátia, hogy együttérzésből írjon, de majd mindig kifejtem mostantól, hogy érthető legyen, meg majd sírok, hogy sajnáljanak. Azt meg majd kiírom a blog fejlécére, hogy ez itt nem a reklám helye és politikus sem vagyok, pedig lehet, hogy annak is örülhetnék most az életemben, hogy olyan vagyok, mint a bulvársajtó meg a Híradó. Azokról szoktak pletykálni, nem? Vagy azt írom majd ki a címbe, hogy "Napló, nem emlékkönyv" (mert ez itt az én blogom, az én gondolataimmal - ha valakinek nem tiszta, akkor jelezném, hogy ez n e m Manka emlékkönyv-blogja). Amúgy köszönöm, jól szórakoztam, legalább volt miről írnom (mert inkább csak a rendhagyó dolgokról írok, ha/mert egyébként jól vagyunk), ráadásul abban a kérdésben is segítettetek picit - azt már nem is merem mondani, hogy ezáltal vált igazán legitimmé az előző panaszos bejegyzésem eleve elég jól kifejtett pontja -, hogy tényleg mozgáskorlátozott gyerekekkel kéne összejárnunk, mert azok az anyukák megértőbbek a hipotóniával szemben, bár szerencsére az én mostani barátaim is azok, azt hiszem, rájuk sem panaszkodtam. Helyette frissítettem nektek az előző bejegyzést, ha tényleg ennyi időtök van, rágjátok át, ha pedig még több időtök van, azt még elárulhatjátok, hogy hogy telik nálatok egy babázós találka, azon kívül, hogy kávézgattok és nem a problémákról beszéltek.)