Törhetem én magam...

Olvasunk az ágyon ücsörögve.
Mutogatom az állatokat, mondom azok nevét, meg ha tudom, akkor azt, milyen hangot adnak ki. A pulykánál pl. kicsit meg vagyok lőve, de a vadászgörény és a borz sem egyszerű. Maradunk hát az alapoknál.

- Ez itt a kutya.
Hanna néz nagy szemekkel.
- Kutya.
Mutatóujjával megkopogtatja a képet.
- Kutya. Vau-vau.
Néhány újabb kopogtatás a képen.
- Kutya. Látod, ez itt egy kis foltos, fekete-fehér kutya.
Hanna rám néz, majd a legkomolyabban azt mondja: eb.


Ezzel újabb szóval bővült a szókészlet, amely jelenleg így néz ki:
peő (repülő), baba, pá-pá, háp-háp, bú (boci), pó (polip), apa, abbö (labda), na és az eb.

Hangok tekintetében pár napja jelent meg a "k". Előtte két napig köszörülte a torkát, majd egy mosoly kíséretében kimondta: ká. Lassan esetleg bekerül majd a szókészletbe a kutya szó is. Szigorúan csak szinonimaként, persze.