Ha tetszik, ha nem
Volt az már úgy, sokszor, hogy a megérzéseim jobbak voltak, még ha csak félelmeknek titulálták is őket. Aztán azt mondták, hallgattam volna a megérzéseimre. Most megint itt állok holmi félelmekkel, és azon töröm a fejem, hogy mi lesz akkor, ha végül kiderül, hogy Hanna lábával mégis nagyobb a probléma, mint amilyennek tűnik?
Ne mondjatok semmit, olvassatok inkább Szirkáról, nagyon felemelő. Én meg megyek aludni, mert a téli időszámítás egyelőre nem annyira fekszik nekünk.

2 Comments:
Szia, én Szirka nagynénije vagyok. 3 gyermek idesanyja. Mi baja a kislányod lábának vagy mik a félelmeid?
By Anonymous, at 9/11/06 23:36
Szia! Enyhén hipotóniás (csípő-láb), még nem mászik pl., állni sem próbál (sőt, nem is szereti, ha súly helyeződik a lábára).
By sbodi, at 10/11/06 07:33
Post a Comment
<< Home