Felfüggesztés
Nekem ebből elegem van. A blogból is. Írjon az blogot, akinek a gyereke nem csak nyafogni tud egész nap (űü-űü-űü-űü), vagy akinek legalább normálisan fejlődik. Én meg majd írok, ha lesz valami pozitívum. Például ha legalább séta közben nem panaszkodik, ha el tudok szaladni pisilni anélkül, hogy vinnem kéne magammal, vagy ha meg tudom melegíteni az ebédjét (20 mp) úgy, hogy közben ne kéne háromszor hozzá rohannom. Avagy netalántán elkezd mászni és végre leköti majd valami, mert perpillanat egyik játék sem jó, a számára ismeretlen tárgyak is csak 1-1 percre, aztán dobja messzire őket és kezdődik az űü-űü-űü előről. Nem is tudom, közben minek hagyja abba.
Addig meg kibaszottul elegem van és jó néhány napja tart, úgyhogy nem hiszem, hogy bármiféle front, politikai esemény, vagy a divat változása váltotta volna ki.
Ha pedig tényleg ez a normális egy ilyen korú gyereknél, akkor aztán végképp okom van felfüggeszteni magam, úgyhogy részemről egy időre ennyi.

2 Comments:
Ó.
:(
By Anonymous, at 25/10/06 12:34
Én is sajnálom. Okosabbat nyilván nem tudok.
By Anonymous, at 26/10/06 13:34
Post a Comment
<< Home