Ébredezünk
Az elmúlt napokban visszatért a korábbi rend. 7 körül ébredezés, Manka még az ágyban kezét nézelődve, beszélgetve úgy fél 8-ig, én meg koffeinmentes kávé mellett reggelizve és netezve, a régi szép idők emlékére, bár mostanság akkora hülyeségeket álmodok, hogy nehéz összeszednem magam, pedig azt gondoltam, a 3 óránkénti evések időszakának rövid alvásai alatt álmodott furcsaságokat nem lehet felülmúlni.
Valamelyik nap apa-párom volt nagypocakos terhes épp, de persze azt se tudta megmondani, melyik hónapban van, viszont elfolyt a magzatvíz, a lüke orvosok meg nekem akartak szobát adni, ráadásul ugyanazt, ahol voltam, mire fel én fennhangon ellenkeztem, hogy csak nem lesz ez is császáros szülés. Ma a munkahelyemmel kapcsolatban volt valami olyan kuszaság, hogy leginkább csak az jött át, már nem tartozom oda. Ez igaz is lehet, nem sokat tudnék most hirtelen hozzászólni egy munkához szerintem (hacsak a sok-sok éves rutin nem kerekedne felül), főként ha azt nézem, hogy a múltkor még egy banki átutalást se tudtam rendesen kitölteni.
Majd talán ha rendes kávét ihatok...

1 Comments:
szerintem én egészen addig nem voltam magamnál, amíg szoptattam, utána is csak nagyon lassan találtam meg magam az új helyzetben, mert már semmi sem olyan, mint régen (pedig úgy tűnik) nem is lesz...félelmetes érzés az már igaz
ezek a fránya hormonok :(
pusz Petra
By Anonymous, at 11/6/06 22:57
Post a Comment
<< Home