j

f a i r - nem babablog

Monday, March 20, 2006

Változások

Azon túlmenően, hogy Hanna nyilvánvalóan rengeteg változást hozott és hoz még majd az életembe, a világgal való kapcsolatom is sok tekintetben más lett.

Korábban pl. alig telefonáltam. Amióta itthon vagyok, a telefon szinte az egyetlen kapcsolattartási mód (a mobilszolgáltatók kialakíthatnának külön kisgyermekes anyuka csomagot, mert véleményem szerint a vállalati felhasználók és a szerelmesek után talán nekik köszönhető még nagy forgalom). Az internetezési szokásaim is megváltoztak. Nincs időm pl. csetelni (mert nem sok értelme úgy, ha ugranom kell), de míg korábban nem vásároltam az interneten, az utóbbi időben többször is előfordult. Boltba mostanság alig megyek, de hétvégenként már kétszer is előfordult, hogy családostul átvonultunk a plázába egy rövid időre (mert utána majd beköltözünk, ugye Zom?), pedig ez nem volt szokásunk.

Ahelyett pedig, hogy este moziba mennénk, itthon ülünk, és apa-párom egy másik gépről mindjárt meglesi, hogy mit írtam. Közben ideszól, hogy a tv-ben azt mondja egy okos, azért mennek tönkre a párkapcsolatok, mert nem beszélgetnek egymással a partnerek. Nálunk ezek szerint ettől nem kell tartani.

Pedig az biztos, hogy nekem mostanában nem sok mesélnivalóm adódik, kivéve, hogy beszámolok arról, a gyermek mi újat tanult. Persze még itt is jól látszik, hogy most ez tölti ki az életemet - mi másról írnék?

Most pedig megyek, mert hívnak. Beszélgetni.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home