Apránként

Adjam már meg magam végre, hogy ne próbáljak tervezni és elintézni dolgokat, hanem forogjon az életem a baba körül, mert máshogy nem megy, ez jól látszik.

Avagy megy, csak épp döcögősen, frusztrálódva, sehova se koncentrálva. Így lehetséges, hogy az egész borongós, havas hétvégére szükség volt ahhoz, hogy a céges számítógépről kis adagokban átmentsem a privát dolgaimat egy másik gépre. Ezzel a régi életem újabb darabja lett felszámolva. Olyan vagyok, mint a kígyó, aki épp a bőrét vedli le. Lassú, hosszú folyamatnak tűnik, még nem tudom, mi lesz végül belőlem.

.
.
.

Véleményem szerint hazudik az, aki azt mondja, egyik pillanatról a másikra lett anya. Ráadásul ebből a télből se akaródzik tavasz lenni, a türelmem meg épp elfogyóban.