Bizonytalanságok Ott kezdődik, hogy még kislányként se nagyon babáztam, sőt, a fodros ruhák se érdekeltek, amióta meg iskolás korú lettem, több volt a fiú barát/haver/ismerős, mint a lány. A fodrásznál meg a kozmetikusnál se vagyok csevegős, most meg itt ez az új szerep, maximálisan női, nem olyan, mint akár a munkám vagy az eddigi életem sok egyéb része.

A kórházban töltött átmeneti 6 nap után egyik napról a másikra itt vagyok az imádnivaló, de még ismeretlen csomagommal és szerepemmel. Persze, pont ez a szép benne, felfedezni, megismerni, alakítani egymást, csak egyelőre annyira új a szerep, és a babához nincs útmutató, hogy sokszor csak állok, tanácstalanul, megkérdőjelezve, hogy egyáltalán valaha menni fog-e ez nekem, vagy túl naív voltam, amikor bevállaltam.

Az előbb, miután már mertem sírni hagyni úgy 10 percre, sikerült álomba ringatni, úgy szintén 10 percre. Apránként majd csak alakulunk. Csak egyelőre úgy tűnik, nagyon apránként.