Ismerkedünk, ismerkedünk
Mint bármilyen kapcsolatban, 6 hónap elég idő, hogy kialakuljon bennünk egy kép a másik személyiségéről.
Hogy ő mit gondolhat, nem tudom, nekem viszont egyre inkább meggyőződésem, hogy már most kis egyéniség, és bár még félek, bármi történhet, egyre nehezebb nem kötődni hozzá, mert helyes, játékos, kommunikatív, aktív, és nem szeppen meg sem a haveroktól, se a hangos családtól. Néha fogja magát, és elvonul a sarokba kicsit, vagy alszik nagyokat, ahogy tőlünk is látja. Egyedül talán gyalogolni nem szeret annyira, mint én, és imádja a krumplit, ami rólam aligha mondható el, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Önzőnek se önző, sőt, bár én még nem költöttem rá konkrétan semmit, ő már hozott 80 forintot a konyhára, amikor csupán jelenlétével elérte, hogy a vécés néni ne szedjen tőlem belépőt.
Majd úgy bő három hónap múlva bemutatom, addig még én is csak így ismerkedem a zsákbamacskával.
"Az "énnek" az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberről elképzelhetetlen. Elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános." (Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)

2 Comments:
Barátkoztok, barátkoztok? ;-) Már most ilyen kis egyéniség, le is mondhatsz a nevelésről, már minden eldőlt :)
GB
By Anonymous, at 28/9/05 22:28
Remélem blogolni is fog, de izibe.
http://fairy.blogspot.com/
:)
By Anonymous, at 30/9/05 11:06
Post a Comment
<< Home