Reggeli morzsák Még fel se szállt, mégis egymás után nyúlnak a táskájukba az emberek és készítik elő jegyeiket, bérleteiket. Aztán többszörös köszönöm-köszönöm után csak áll ott, némán, várakozva, megfigyelve, amint a mellettem ülő nő (olyan harmincötös, könyvvel a kezében) nyugodtan kotorászik a fonott nyári táskájában. Egyik jegy kerül elő a másik után, némelyik kezelt, némelyik kezeletlen. A csend és a várakozás fokozódik, de az ellenőr csak áll türelmesen, míg végül elő- és átnyújtásra kerül a jegy, amely tényleg a jegy. Majd elhangzik egy gyors "köszönöm", és egy hangsúlyosan kedves "nagyon szívesen". Ott leng felette a gondolat, hogy "tudom ám, hogy mit gondoltál".

Aztán Kata, a pékség lánya brillírozik, amikor a mögöttem álló fickóra pillantva azonnal rávágja: kávé lesz... A fickó meglepődve felnevet, majd hozzáteszi, tejjel, két cukorral. Katától természetesen nem várható el, hogy az efféle részletekre is emlékezzen. Pedig odafigyel. Rólam például biztosan tudja, hogy mi az a 3-4 dolog, amit szoktam venni, de azért gondolatot-hangulatot olvasni nem tud. Főként, hogy gyakran én se tudom, mit is akarok. Ilyenkor Katára bízom a döntést.

Aztán az Oktogonon német fiatalok csoportja kavarog, pontosabban kavarogva reggelizik, már ha a csoportjukat egységesen beazonosító McFreeze reggelinek mondható. Én maradok a péksüteménynél itt a munkahelyen, természetesen a gép előtt, az asztalnál, ahogy azt kell, hogy jussanak ide reggeli morzsák.