Nézem A vonásait és az arcát ahogy alszik, mert végigaludtuk a fél hétvégét, aztán a hétfő reggeli bambulásban nézem a tizen-huszonévesek vonásait a metrón és az utcán, mert azt inkább látom, hogy milyen lenne 2-3 évesnek (és persze azt meg is rendeltem már tőle), de azt nem, hogy milyen lenne majd idősebbnek a közös gyermekünk. Arra persze már most lehet fogadni, hogy nem telik el sok idő, és anya lesz a legkisebb a családban. Vagy gondoskodni kell majd a folyamatos pótlásról, heh. És egy idő után esetleg egy macskát is kiharcolhatok majd ezen az alapon.