Békebeli hangulat (Ha már ott tartottam...) A nagyapámék tudtak valamit a mindenféle virágokkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel teli kis kertjükkel, az alapvetően nyugodt, rendezett életükkel, hogy volt idejük az évszakokat követve málnaszörpöt főzni, befőttet készíteni, diót törni, fát aprítani, cserépkályhában tüzelni. Nyáron vasárnaponként nagy ebédet lehetett csapni kint a teraszon, majd fél órát villamosozni a legjobb csokifagyiért, amit aztán termoszban vittünk haza.

Most nekünk is van teraszunk, használjuk is, és a környék is zöld (meg cserregéstől hangos...), de valahogy az a minden-széppel-jóval-teli-kert mégis más volt. Lehet, hogy a nosztalgia mondatja ezt velem, vagy csak fáj, hogy már nincs és nem hozható vissza. Letarolták, hogy újat építsenek az omladozó falú kis piros ház helyére, sőt, jóval előtte beépítették a házzal szemben levő ibolyás rétet is, legfeljebb csak szánkózni mehetnék vissza a meredek utcába - majd egyszer, ez is lehet még (megint) egy rituálé a sok közül.